Vagyonvédelem
Biztonsági kérdésekben első lépésként mindig a vagyonunk védelme kerül előtérbe, ezért a legújabb megoldásokkal biztosítjuk partnereink épületeinek, objektumainak ingatlanjainak biztosítását, mely minden esetben folyamatos kontrollal, területi vezetővel és állandó képzés alatt álló csapattagokkal garantált.
Tapasztalataink szerint, a biztonsági kiadások meghatározásakor legtöbb esetben a cégek fő szempontja a költségek csökkentése. Természetesen minden cég törekszik költségeinek minimalizálására, és lehetőségeihez, pénzügyi helyzetéhez, a management szemléletéhez mérten dönt arról, hogy árbevételének hány százalékát hajlandó a biztonságra fordítani.
A döntés gyakran teljesen mellőzve a szakmaiságot, pusztán pénzügyi kérdés. Fontos azonban szem előtt tartanunk, hogy a vagyonvédelmi kiadásoknak minden esetben arányban kell állniuk a védett terület nagyságával, a megóvni szánt értékkel és a lehetséges kár mértékével.
Mint az élet más területein, itt is számtalan esetben beigazolódott, hogy befektetés nélkül nincs eredmény. Ha a védelem felszínes, több helyen sebezhető, félő, hogy a biztonságon megspórolt összeg többszörösét veszíthetjük el. A cégek működésében mindig az emberi tényező a legkiszámíthatatlanabb.
A mondás szerint “Aki dolgozik, hibázhat”, de a hibák kiküszöbölésének és megelőzésének elengedhetetlen és hatékony ellenszere, a rendszeres, ugyanakkor váratlan időpontokban történő ellenőrzés, a tapasztalt hiányosságok kellő szankcionálása. Minden objektum területi vezető felügyelete alatt áll, ezzel biztosítva az állandó és maximális ellenőrzést, a munkavégzés kellő koordinálását és irányítását.
Vállaljuk:
• raktárak,
• logisztikai bázisok, telephelyek,
• ingatlanfejlesztések és kivitelezések
• üzletközpontok, szállodák,
• irodaházak
• sportlétesítmények, sportesemények,
• Kultúrális rendezvények
• pénz-és értékszállítmányok
vagyonvédelmi biztosítását, védelmét.
Személyvédelem
A nyilvánosság előtt élőket diszkrét, nem korlátozó, de mégis hatékony védelemmel védjük a legkisebb, szabadságot korlátozó attrocitásoktól.
Kiképzett, rugalmas és rutinos kollégáink a tervezés fázisában tekintettel vannak arra, hogy ne csorbuljon a megszokott életvitel módja, szem előtt tartják a nyilvánosság fontosságát, vagy éppen a diszkréciót.
A személyvédelem során abból kell kiindulni, hogy a nyilvánosság előtt élő személyek, számára ugyanakkora veszélyt jelenthet a rajongás, mint a gyűlölet. Számukra nagyon fontos a diszkrét, nem korlátozó, de hatékony védelem.
Üzletemberek, akik tárgyalásaikat, vagy magánprogramjaikat a nyilvánosság kizárásával szeretnék megtartani, számíthatnak munkatársaink hatékony védelmére.
A tevékenység fontos komponensei:
• tervezés,
• felderítés,
• kapcsolattartás,
• végrehajtás.
A teljes biztonság egyik legfontosabb feltétele a résztvevők (közé soroljuk a védett személyt is) közötti információ csere, a kommunikáció.
Rendezvénybiztosítás
Szolgáltatásaink között átfogó megoldást kínálunk rendezvények biztosítására.
A feladat előkészítése során a megbízóval / szervezővel együtt végzett helyszínbejárás, kockázatelemzés alapján kialakítjuk a biztosítási koncepciót,ennek során kerül meghatározásra az alapfeladaton túl a gépjárművek parkoltatásának rendje, a veszélyes eszközök/tárgyak rendezvény helyszínére történő bejuttatásának megakadályozása, a belépési jogosultság ellenőrzése, illetéktelen személyek távoltartása.
A Rivális Global Services Kft. rendelkezik azokkal a technikai eszközökkel, amelyek alkalmasak a rendezvényre belépő személyek szükséges átvilágytására, ellenőrzésére.